A lakásbelsőnk hangulatát nagymértékben meghatározza a bútorzat, a falak színe, a világítás, a padló és az ügyesen beillesztett növényzet. A szobanövényeink meghálálják a szerető gondoskodást és egész évben szépítik, díszítik házunkat, lakásunkat.

 

Az emberiség történelmében sok olyan népi hiedelemmel találkozunk, amelyek valamilyen növénnyel függenek össze. Annak ellenére, hogy többségük még a régi pogány időből származik, a mai napig fennmaradtak azt jelezve, hogy az emberek bíznak a növények csodálatos erejében.

Vannak olyan növények amelyek segítik a gyógyulásunkat:

Pl:Vérehulló fecskefű. Végtelen egyszerű, igénytelen, szép növény. Mindenhol ott van: erdők szélén, temetők mentén, kerítések tövében, szemétlerakók szomszédságában, de találkoztam már öreg fa odvából kikandikáló vagy a járda és a fal közötti apró nyílásból feltörő példánnyal is.

A vérehulló fecskefű a maga 30-80 cm magas, elágazó, csöves,Levelei szárnyasan szeldeltek. A szárából és a gyökértörzsből is narancssárga, sűrű nedv csordul ki.	Ez a növény szinte mindenhol előfordul árok parton,virágágyásokban,vetések szélén.

Melissa officinalis Citromfű

- Melissa officinalis A citromfű terjedő tövű 50-80 cm magas, fényigényes, melegkedvelő növény. A talaj iránt nem túl igényes. A citromfű tövét télire célszerű komposzttal takarni, mert kissé fagyérzékeny. Őszi, vagy tavaszi tőosztással, vagy palántaneveléssel szaporítható. A citromfű magja fagyhatás nélkül nehezen csírázik, ezért novemberben vessük cserépbe, amit télire tegyünk ki a kerti talajra. A palántákat májusban ültessük ki végleges helyükre. 50*50 cm-es térállásba telepítsük. A citromfű leveleit virágzáskor vágjuk le, szárítva vagy morzsolva tároljuk. A megszárított levelét önállóan vagy étvágy és ízjavító, illetve altató teakeverékekben használják. A friss növény citromillatú, a belőle kivont illóolaj is keresett. Levelét saláták, mártások, töltelékek, gomba, szárnyas ételek ízesítésére használjuk. Fehér virágai nyár végén nyílnak. Gyógyhatása: Idegerősítő, nyugtató, görcsoldó, emésztést serkentő. Teaként alvászavarok ellen és szélhajtóként is fogyasztható. Ez a növény is gyakran található meg a kertekben finom illata is van és a szúnyogok ellen is szokták az asszonyok a kiskertbe ültetni,és nagyon finom az illata is. A front érzékenység kiküszöbölésére is használják.

A LEVENDULA

A levendula a Földközi-tenger partvidékéről származó örökzöld félcserje, de Ázsia nyugati tájain és Kelet-Indiában is vadon terem. Összesen 21 fajtáját ismerjük, igaz, a természetgyógyászat szempontjából csak három értékes. Európában valószínűleg a rómaiak terjesztették el, tőlük ered a növény neve is: a "lavare", azaz "mosni" ige arra utal, hogy már az ókorban is használhatták a szépségápolásban. A levendulát a rózsa kertbe is szokták ültetni ,mert így az erős finom illata miatt nem nagyon lepik el a rózsákat a levéltetvek. A virágait kicsi zacskóba téve szárítva finom illatú lesz a ruhás szekrényünk. Metszés A fiatal növényeket elvirágzás után mindig vágjuk vissza - a talajfelszíntől számított 15-18 cm-es magasságban -, ezzel biztosíthatjuk, hogy a töveken sok hajtás fejlődjön, s a következő évben bőségesen virágozzanak. A virág levágásakor formázhatjuk is a bokrot, metszőollóval például - nagyobb bokrok esetén sövényvágó ollóval - gömb alakúra vághatjuk, vagy ha sorba ültettük, tarthatjuk sávban a töveket. Rendszeres metszéssel akár kis fácska is kialakítható a levendulatőből, amely dézsába ültetve a terasz dísze lehet. Ősszel, a másodvirágzást követően még egyszer metszhetők a levendulabokrok, az ilyenkor levágott úgynevezett sarjúhajtások virágát levendulapárnácskákba töltve hasznosíthatjuk. Szaporítás A levendulát a legegyszerűbben feltöltéses bujtással és tőosztással szaporíthatjuk, de dugványozással, a francia levendula esetében pedig magról szaporítással is sikerrel járhatunk. Ha zölddugványról szaporítjuk, a dugványokat homok és érett komposztföld azonos arányú keverékébe ültessük, lehetőleg árnyékos helyre, így fejlődnek a legjobban a kis tövek, amelyek könnyen gyökeret eresztenek. Magról javasolt márciusban vetni; a cserépben a vetőmagot vetés után ne takarjuk be földdel, csak nyomjuk bele a talajba, mert ha túl mélyre kerül a mag, nem fog kikelni. A kikelt növénykét tűzdeljük át kis cserepekbe. A palántákat májusban ültessük ki, a tő- és sortávolság kis bokroknál 40-50 cm, nagy termetű növénynél 100 cm legyen. A második évben már teremnek a levendulatövek, teljes szépségük pedig a 3-4. évre teljesedik ki. A levendula sziklakertbe, gyógynövénykertbe, vagy alacsony sövényként ültethető. A megfigyelések szerint riasztja a hangyákat és a levéltetveket, így a közelében lévő növények nem tetvesednek, ezért szokták többek között rózsák közé ültetni. Ha cserépbe ültetjük - terrakotta cserépben a mediterrán stílusú erkély, terasz dísze lehet - ajánlott a növény méretének kétszeresét befogadó edényt választani. Talajához keverjünk homokot, apró kavicsot, alulra pedig kavicsos réteg kerüljön.

Nyelvi bizonyítékok szerint a magyarok virága a kökörcsin, amely ősszel és tavasszal a mezőn és a legelőn lilul, ugyanakkor a zord téllel, faggyal és széllel is megbirkózó növényke. Évszázadok óta tudunk a növények gyógyító erejéről is. Eleink erdőn-mezőn gyűjtögették a gyógyfüveket és gyógynövényeket. Ezeket használták aztán illatosításra, orvoslásra és konyhai célokra. A virágok megjelentek a népművészetben is. Számtalan rózsamotívumot ismer például a szűrhímzés. Sokat alkalmazott fajta többek között a srófrózsa, a tojásrózsa, a tükrösrózsa, a szívrózsa, vagy a kenyérbélrózsa is. Az úgynevezett virágénekekben legtöbbet említett virág szintén a rózsa. A népi díszítőkedv remekét, a tulipános ládát egy 1587-ből fennmaradt levél említi először.
Városokat, házakat, tégla és betonfalakat építettünk magunk köré. A bitumen lefedte a földutakat, a fák gyökerei helyén villamossínek kanyarodnak, hirdetőoszlopok és lámpák erdeje magasodik a fejünk fölé. A természet zöldjéből szép lassan beszorultunk a négy fal közé. Így nem csoda, ha a városlakókban egész évben ott él a természet közelsége utáni vágy. Ki ne fogadná hát szívesen azt a lakberendezési stílust, amely a zöld növényekkel együtt a természet üdeségét teremti meg számára?
A szobanövények testesítik meg otthonunkban a természetet: élő, gyarapodó „lények”, amelyek természetes formáikkal, színeikkel és illatukkal teljessé teszik és megszépítik a belső tereket. Azonban pusztán találomra összeválogatva a rendezetlenség érzetét keltik, és elüthetnek az adott helyiség dekorációjától.
A lakberendezés stílusának sokféleségén túl a választás néhány gyakorlati tényezőn is múlik: nem hagyhatjuk figyelmen kívül a napszakok hőmérsékletének meghatározó voltát, a fényviszonyokat, a huzatot, a gyerekeket, a háziállatokat és a belső terek nagyságát sem.
A növények elrendezése, csoportosítása és elhelyezése ízlés dolga, ezért igazán nem is lehet annak szigorú szabályait felállítani. Azt azonban szem előtt kell tartanunk, hogy nem elég csupán magára a növényre összpontosítani: figyelembe kell vennünk a növénytartót is, amelybe majd a kiválasztott növényt akarjuk elhelyezni, valamint a hátteret és az összeállításunkat körülvevő bútorokat is. Ezen felül, vagy éppen ez előtt pedig még azt is, hogy az adott mikroklímában vajon jól érezi-e majd magát a növény.
Hihetetlen, hogy a növények mennyire át tudják alakítani egy-egy szoba összképét! Gazdag szín- és formajátékukkal üde elevenséggel töltik meg a lakást.
A növények legszembeötlőbb vonása a külső megjelenésük. A növény termete, alakja szabja meg körvonalait, de a külső megjelenésbe a következő tulajdonságok is belejátszanak: a hajtások, illetve ágak száma, sűrűsége, a levelek elrendeződése, valamint, hogy a lomb egésze mennyire meghatározó a növény megjelenésében.
A levelek alakja a növény látványát erősen meghatározó sajátosság. Ezért hatásos növény-együtteseket tudunk összeállítani pusztán csak levélalakban harmonizáló vagy éppen ellentétes karakterű fajokból is.
Látványos és hatásos növény együtteseket állíthatunk össze levéldísznövényekből, két, legfeljebb három szín kölcsönhatására építve, hiszen a levelek szín tekintetében is bámulatosan sokfélék. A sor a zöld szinte megszámlálhatatlan árnyalatától az ezüstfehéren át a mélybíborig tart, nem is szólva az elütő színekkel erezett, mintás vagy foltos levelekről.
A levéllemez felszínét is szinte a kimeríthetetlen sokféleség jellemzi. A fényes és a matt, a molyhos szőrű és a sima, a ráncos, az eres-bordás számtalan változata létezik, és ezek a különféle levélfelszínű növények jól kiegészítik egymást egy növénykompozícióban.
A magukban álló, magasra nyúló növények szépen „megtöltik” a csupasz sarkokat. Az asztalon gyülekező kisebb virágos növények törékeny bájukkal és vidám színeikkel kelthetik életre a szürke egyhangúságot. A testesebb növények izgalmasan alakíthatják a szoba szerkezetét. A magas, mutatós, leveles növények mellé tegyünk szerényebb, apró, tarka kúszónövényeket és évelő virágokat.
A növényeket hatásosan társíthatjuk például egy szép szoborral, tengeri kagylók gyűjteményével, esetleg üvegbe tett érdekes formájú kavicsokkal is. A konyhában meghitt hangulatot kelthetnek a magasba erősített sínről lelógó, szárított gyógynövények, vagy a különféle mezei virágokból kötött csokrok.
Sokkal nagyobb örömöt ad, ha magunk termeljük meg a friss fűszernövényeket, mintha szárítva vásárolnánk meg azokat az üzletben. Kedvenc fűszernövényeinket könnyen termeszthetjük a konyha ablakában, vagy egy párkányra állított ablakládában, illetve az erkélyen is. A petrezselyem, a metélőhagyma, a bazsalikom vagy a körömvirág egy-egy nagyobb cserépben is jól érzi magát.
Az ablakpárkányon sorakozó, az ablak előtt kosarakban lógó, vagy az ablakokba szerelt üvegpolcokon álló apró növények fölöslegessé tehetik a függönyt, és sajátos hangulatot adnak a szobának. Az építészetileg érdektelen helyiségekben dobogóra vagy lépcsőre sorakoztatott növények érdekes, és eleven mellvédet alkotnak, egyúttal megbontják a teret.
Amikor egy helyre csoportosítjuk a növényeket, az ugyanolyan fajtához tartozók természetesebb hatást keltenek egymás mellett. Álljon még itt a legszigorúbb szabály, amely alól soha nincs kivétel: nem kerülhet növény a televízióra, rádióra, hűtőszekrényre, hifitoronyra, semmilyen elektromos berendezésre valamint fűtőtestre sem, amikor az melegít! Az előbbiek az emberre, az utóbbi pedig a növényre veszélyes.

A szobanövények gondozása és ápolása sok örömet jelenthet mindnyájunk számára. Egészségesen tartásuk, és vonzó külsejük megőrzése nem különösebben bonyolult vagy időigényes, inkább azok alapigényeinek megértésére épül. A növények megfelelő minőségű fényt, hőmérsékletet és páratartalmat kívánnak a fejlődésükhöz. Táplálékot kell biztosítanunk számukra, és megfelelő talajt, majd, ha a cserepüket kinőtték, át kell ültetni őket. Ne feledjük, hogy a megfelelően tartott és gondozott növények, mint a természet képviselői, életet és színt hoznak be mindennapjainkba.

A növényekről általában tudjuk, hogy milyen a vízigényük, de ha ismeretlen növényről van szó, akkor ránézésre is megsaccolhatjuk igényeit. Ha például levelei, szárai húsosak, pozsgásak, azaz vizet raktároznak, akkor valószínűleg a növény jól tűri a szárazságot. Ha levele vékony, hamar hervadni kezd, akkor ez már jelzi, hogy egy vízigényes növénnyel van dolgunk.

A hőmérséklet is befolyásolja a növények vízigényét, hiszen ha melegebb van, gyorsabban párologtat a növény, azaz több vízutánpótlás kell neki a talajból. Ám meleg időben a talaj kipárolgása is nagyobb. Azaz a talajban is pont akkor van kevesebb víz, amikor a növénynek több kellene.
A növények vízigénye fenológiai fázisonként is különböző. Intenzív hajtásnövekedés időszakában, virágzáskor és magról vetés esetén leginkább csírázáskor elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű víz. A termés érésekor azonban már csökken a növények vízigénye.
A gyökér-lomb arány is igen jelentősen befolyásolja a növény vízigényét. Ideális esetben a lombtömeg arányban van azzal a gyökértömeggel, ami vízzel ellátja. Ez az ideális eset azonban csak szabadföldben élő növényeknél valósul meg. Cserépben neveltek esetén nekünk kell gondoskodni - elsősorban tapasztalati úton - arról, hogy az adott gyökérmennyiség mekkora levélzetet képes megfelelően ellátni.

Egynyári virágokon - például petúniákon - jól látszik, hogy május-júniusban szépen virágoznak a cserépben, hiszen ekkor méreteik még kicsik. Ám augusztus-szeptember végére a cserép már szűknek bizonyul a gyökérzetüknek, míg hajtásaik a májusihoz képest - metszés híján - akár tízszeresére is növekedtek ekkorra. Azaz tízszer annyi vizet párologtat a növény, mint pár hónappal korábban, ám a gyökér nem fejlődhetett olyan ütemben, hogy ezt el bírja látni.
A megoldás a rendszeres metszés, azaz a lombtömeg növekedését csak akkorára hagyjuk, amit a gyökérzet ellátni képes. Megoldás lehet még persze a nagyobb cserépbe ültetés. Ha a gyökér-lomb arány felborul, azt könnyen észrevehetjük arról, hogy a növény hamar lankadni kezd, szinte csak akkor érzi jól magát, ha folyamatosan víz van alatta. Ekkor érdemes metszenünk.

Hidrokúltura

Vízigényes növényeket hidrokultúrás közegben is tarthatunk. Ez azt jelenti, hogy a növény gyökere állandóan vízben, pontosabban tápoldatban van. E közeg kertészeti méretekben lehet kőzetgyapot, szobai körülmények között agyaggolyók, vagy újabban biogél golyók.
A biogél egy különleges mesterséges, ám maradéktalanul lebomló anyag, ami vízbe helyezve eredeti méretének százszorosára duzzad. Ezek különféle formában (golyó, amorf) és változatos színekben kaphatók. Általában egy évre elegendő tápanyagot is tartalmaznak, és üvegtálba helyezve nagyon dekoratívak.

szép  és  egyszerű  tartású  növények

Sokan joggal várják el egy szobanövénytől, hogy legyen könnyen tartható, legyen igénytelen. A mai zilált, rohanó mindennapjainkba legjobban beleillik az olyan növény, amelyre nem kell mindennap figyelmet fordítani, mégis szép.

Beaucarnea recurvata magyarul elefántlábként ismert.

A flamingóvirágok éppen azért tartoznak a kedvelt szobanövények közé, mert nagyon jó az alkalmazkodó képességük. Bár szeretik a meleget, de ha a hőmérséklet kissé lecsökken, tartósan 16-20 fok, akkor is nagyon jól érzik magukat a jó világos és párás levegőjű lakásban. Télen amennyire csak lehet tegyük fényre, nyáron inkább szűrt napfényen tartsuk. A talaja legyen mindig nedves, de óvakodjunk a pangó víztől, abba a gyökér belefulladhat. A legjobb, ha kavicságyon tartjuk, amely mindig legyen vizes. A virágzása szinte nem szünetel, de ha észrevesszük, hogy kevesebb a bimbó, akkor évente egy alkalommal ültessük át vagy pótoljuk a talaját tőzeges földkeveréket vagy kókuszföldet használva. A tőosztást is megoldhatjuk egyben, óvatosan kézzel szétválasztható az anyatő a sarjaktól.